Hogyan kerestem egy éjszaka al - Haász János,Pokol Béla,Miskolctól Pécsig,Lenin Kohászati M&ucirc,James Bond,Hollán Ern&otilde,Szent István,Tuskó Hopkins-érzet,Szent Istvánra,Tuskó Hopkins Az,Szerencsére,Közben,Rózsa Sándor,Gaskó István,Demszky Gábor,Bradley Tamás, - zgfumag Blogja

Továbbiak »

Belépés

			zgfumag.blog.xfree.hu
Ha azért nézel , mert ez a munkád, jó munkát kívánok! GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA! Minden nemzetnek olyan kormánya van aminöt érdemel. Ha valami...			Zámbori Gusztáv 1957.12.05 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Hogyan kerestem egy éjszaka al

2008-01-02 18:23:49, szerda

	Hogyan kerestem egy éjszaka alatt 77 perc Demszkyt? Haász János - haasz.janos@mail.index..hu \| 2008. 01. 02., 15:32 \| Frissítve: 1 órája Szilveszter napján havazni kezdett, és kisebb szünetekkel másnap estig havazott is Budapesten. A több mint 24 órás hóesés megrendítette a globális felmelegedésbe vetett hitünket, így segítettünk egy kicsit neki: beálltunk alkalmi hómunkásnak. A Főkefénél veszélyt ígértek, de csak morális tanítást kaptunk. És sokat gondolkodtunk, többek között azon, hogy hány perc után veszne össze Demszky, Tarlós és Hagyó, ha leküldenék őket havat lapátolni, hogy hogyan maradhatott fönn egy szocialista nagyvállalat a hetvenes évek hangulatában, hogy miért taxival hordják nekünk a teát, miközben a cégnek van Demszky-nyaralásból elhíresült terepjárója is, és főleg azon, hogy mit kezdjük a nyolc óra alatt megkeresett nettó 3200 forintunkkal. Ennyi jár ugyanis egy hómunkásnak, ha éjszakai műszakban, éjjel tíztől hajnali hatig lapátolja a havat Budapest utcáin, terein, zebráinál, lépcsőin, rakpartjain. A nappali műszakban dolgozók ennél csak 200 forinttal kapnak kevesebbet, ők tehát nettó 3000-ért lapátolnak, sepernek, taligáznak. Persze, persze, nem túl magasan kvalifikált munka ez, és mégis csak több lenne, - ha mindennap havazna -, mint a minimálbér, de egyfelől nem havazik mindennap, másfelől meg mégis csak az egész éjszakánkat hóban-fagyban kell tölteni. Tízforintos béremelés Nem csoda, hogy fél tíz előtt néhány perccel még csak hatan ácsorgunk az FKF (Fővárosi Közterület-fenntartó) Zrt., avagy a pestiek által leginkább ismert nevén emlegetve, a Főkefe újlipótvárosi kirendeltségénél, az Ipoly utcában. Kevés pénz ez, de most legalább rendesen emeltek, tavaly még csak 2700 forint volt, mondja N., aki, mint később megtudjuk, tapasztalat hómunkás. Meséli, volt olyan év, amikor 2500 forintról 2510 forintra növelték a műszakpótlékot. Azt hisszük, viccel, de nem. Hiába, egy cég nem lehet mindenkivel nagyvonalú - ha már a főnöknek kölcsönadta baráti áron a terepjárót [1] , akkor most már jól oda kell figyelni minden fillérre, különben megint kikezdik őket. És hát "egyébként is tudják ezek, mi a kényszerhelyzet: amikor néhány éve nagyon nagy hó volt, és nagyon sok munkás kellett, rendkívüli, éjszakai munkákra négyezret, vagy talán még többet is adtak; most meg, hogy estére elállt a hó, és azt mondta a tévé, hogy a héten már nem is fog esni, kiszúrják a szemünket ennyivel, tudják, hogy aki rákényszerül, az eljön ennyiért is" - osztja meg velem B. a piacgazdaság alaptörvényét. Kiképzett hómunkás leszek Velük egyébként később egy brigádba is kerülök, bár hivatalosan munkacsoportnak vagy minek hívják. Tudnom kellene, a fél tízre meghirdetett, de háromnegyed tíz után végződő gyülekező után, a munkavégzés előtt ugyanis kapunk oktatást is. Megörül a lelkem, szakképzett parkolási ellenőr [2], Mikulás [3] és majdnemprofi futballista [4] után most már jól képzett hómunkás is leszek; ki tudja, mikor jön az még jól. A képzés egyébként olyan, mint Pokol Béla vidéki egyetemi előadásai voltak - két féléven keresztül kellett volna bejárnom rájuk -, ugyanis felvételről megy. Csakhogy amíg a kisgazdapárt színeiben is megfordult derék társadalomtudós videókamerán rögzítette önnönmagát, amint felolvassa önnönmaga könyvét, majd a VHS-eket spóraszerűen szórta a vidéki egyetemekre Miskolctól Pécsig, addig most be kell érnünk egy magnókazettával. Az ezen felcsendülő hang a dolgos hetvenes éveket idézi bennem - vagyis azt, amit életkoromnál fogva csak elképzelhettem a vidám kis barakkunkról -, főként azoknak az oktatófilmeknek a hangalámondását, amellyel a Filmmúzeum tölti ki üres estéinket, és amelyekből megtudhatjuk például, merre jártak a hatvanas években a budapesti villamosok, vagy hogy milyen kockázatossá vált a megnövekedett automobil-forgalom miatt a közlekedés az ötvenes évek végén a nagy magyar valóságban. Már ekkor kezdem azt érezni, hogy furcsa időutazáson vagyunk, valamikor a hetvenes évekből, a Lenin Kohászati Művek öltözőjét idéző szaga és hangulata van a vacsrácsokkal sűrűn borított kis melegedőnek, ahol az okítást hallgatjuk, narancssárga láthatósági mellénybe csomagoljuk magunkat, leadjuk adatainkat, és várakozunk csendben, reménykedve, hogy minél később kell elindulnunk a hidegbe. A hólapátolás veszélyes Az okítás egyébként azzal kezdődik, hogy megtudjuk: a hólapátolás veszélyes munka. El is kezdek gondolkodni azon, miféle veszélyek leselkednek ránk, a ravasz hópihék támadásától, vagy személyesen Holle anyó bosszújától kell-e tartanunk. Így aztán csak fél füllel hallom a választ - egyébként is épp én fújom az alkoholszondát -, miszerint a hómunkásokra az úton nagy sebességgel közlekedő járművek jelentik a veszélyt. Lelombozódok, ennyit a hólapátos James Bond kasszasikerekkel kecsegtető sztorijáról, ahogy a hóbuckákból kiugró arab ügynököket leterítem egy jó adag sáros-havas budapesti szennyel, majd taligára - ez a hómunkások kis kézikocsijának hivatalos neve - pattanva elviharzom a legbombázóbb hómunkásnővel az éjszakai hóviharban. Ingatag taligák A taligával egyébként sem nagyon lehet elviharzani, ötfős kis brigádunk - végül kilencen gyűltünk össze, hát igen, az a 3200 forint nem vonzó egy, a tévés időjósok által mínusz hétfokosnak és havasnak ígért éjszakára; a másik négy ember a rakpartra megy - három taligával kel útra, az egyik a rászerelt kresztábla-gyűjteménnyel és villogó narancssárga fénnyel ingatagabb képződmény, mint egy vizitdíját befizető szociszavazó. A taligák kerekei egymástól, és néha az akaratunktól független is forognak, főleg ha a hó alatt megfagyott jégre zötyögünk vele. És ez bizony előfordul, merthogy a kedves újlipóti ingatlantulajdonosok képtelenek ám letakarítani a havat a ház elől, tisztelet a kivételnek. A műszak első felében megúszom a táblás taligát, így csak külső szemlélője vagyok annak, ahogy az egyébként rutinos N. kolléga nagyjából három percnyi gyaloglás után a földhöz csapja a villogó lámpával tuningolt jelzőszettet (pontosabban az, a gyenge rögzítés miatt, kiborul a taligából). Megijedünk, hogy eltört a lámpa, de nem, így aztán a következő három hasonló esetnél - ezekből kettőt már én követek el -, már egyre kevésbé aggódunk. Az ingatag taligák mellett négy hólapátot, két rendes lapátot és két nagy seprűt - nem cirokból, hanem venyigéből, szemben az utcaseprők által használtal - viszünk magunkkal. Kicsit soknak találom a cuccot öt emberre - N. és B. mellett K.-né, az este egyetlen női dolgozója és a már nappalos műszakot is lenyomott T. a brigádunk tagjai -, de aztán kiderül, hogy mindennek megvan a helye. A négy férfi lapátol, K.-né söpör; legalábbis ez a forgatókönyv az első helyen, a Hollán Ernő utca Jászai felőli végénél, ahol a Szent István körutat kell a Hollán szélességében megtakarítani. Homokválság és Tuskó Hopkins-érzet Aztán szépen végigjárjuk az összes, a Szent Istvánra nyíló mellékutcát, a kanyarokban lapátolunk, seprünk, míg a házak előtt a tulajoknak kell tisztítaniuk. Itt-ott azért kicsit nagyobb íveket veszünk, nem hajt a tatár, nem teljesítményre, időre fizetnek minket. Az első pihenő egyébként már így is összejön az első helyszínen, mert a lapátolás végén jut eszébe T.-nek, akit, miután ismeri a terepet, megbíztak csoportvezetőnek, vagy minek, hogy nincs nálunk homok. T. elballag homokért, mi rágyújtunk, én elégedetten nyugtázom, hogy bejöttek a várakozásaim: ahogyan gondoltam, azokban a munkakörökben, ahol az emberek láthatósági mellényt viselnek - gondoljunk csak útépítőkre vagy -felújítókra - a lapáttámasztás-lapáthasználat aránya soha nem lehet rosszabb 50:50 százaléknál. Míg ácsorgunk, van időnk beszélgetni. Vagyis csak lenne, de egyikünk sem túl közlékeny. N. kávéval kínál minket, B.-től megtudjuk, hogy milyen nevetségesen kevés az éjszakai pótlék a nappalos pénzhez képest. K.-né elmeséli, hogy Újpestről jött be ide, a XIII. kerületbe dolgozni erre az éjszakára az élettársával - a férfi a rakpartra került - korábban utcaseprőként már dolgozott a Főkefénél. Neveket kérdez tőlem, hogy X és Y ott vannak-e még a cégnél, kínosan érzem magam az ismeretlen nevek hallattán, mint Tuskó Hopkins Az elátkozott partban, csak én még a tarkólövésemre sem hivatkozhatok. Időnként elmondom ugyan, hogy én csak alkalmi munkásnak jöttem, de ez sem sokat segít. Munkaöröm és sószórás-oktatás Szerencsére T. visszatér a homokkal, sosem örültem még így, hogy mehetünk dolgozni. Háromnegyed tizenkettőkor már a Vígszínház előtt placcot takarítjuk, de már hetedmagunkban: megérkezett ugyanis az Ipoly utca bázisról a Főkefe két középfőnöke, akik szakmai útmutatással teszik tartalmasabbá a szórakozásunkat a szerencsére csak mínusz két fokban. (Le is izzadtam alaposan, miután a párom a lassan nyolchónapos gyerekünk nevelgetése közben profi paramamává vált, és így alaposan felöltöztetett a vakmerő kalandra.) Kiderül, hogy a homok nem jó, só kell, így a Tátra és a Hollán utcákhoz még vissza kell majd mennünk. Nem omlunk össze a hír hallattán, tudják, órabérben vagyunk. Közben N.-t az egyik középfőnök megtanítja igazán profin sót szórni, tényleg jól csinálja, kezdjük sajnálni, hogy nincs profi sószóró bajnokság. B.-vel közben arról beszélgetünk, hogy bármennyire kevés is ez a pénz, megérte eljönni, nincs hideg, nem havazik, "egyébként is untam már otthon ülni, csak 7-én kezdünk a munkahelyen". Neki ugyanis van rendes munkája, gáz- és fűtésszerelő egy cégnél - lehet, hogy még víz is -, csak az ünnepek miatt kifogyott a pénzéből. Teataxi Meg tudjuk érteni, nemcsak én, K.-né is, abban maradunk, hogy a december nagyobb rabló, mint Rózsa Sándor volt. Közben végigérünk a Szent István körút északi, újlipóti oldalán, és gyorsan annektáljuk az így is az egyik legnagyobb kerülethez a körút másik, elvileg V. kerülethez tartozó oldalát is. Nem önszántunkból persze, de a velünk maradó főnök azt mondja, azt is nekünk kell megcsinálni. Hát megcsináljuk, szerencsére a nappalos brigád nagyjából a havazás végén fejezte be a munkáját, így sok tennivalónk itt sem maradt; útbaigazítunk két lányt, akik a Blahára mennének, egy részeg sofőrt, aki a Balajthy vagy valami hasonló nevű utcát kereste, (végül a Bajcsyra küldjük), és várjuk, hogy eljussunk a Honvéd utca sarkára, ahová a főnök ígérete szerint meleg teát hoznak nekünk. Királyoknak érzem magunkat, tényleg jóleső gesztus, hogy meleg teát adnak a (nem is annyira) hidegben dolgozóknak; azt hiszem, Gaskó István legyen a talpán, aki munkajogi problémát talál itt, nem lennék most Suzuki-dolgozó. Reménykedem, hogy az ominózus, Demszky Gábor által is szeretettel használt terepjáróval hozzák, de csalatkoznom kell. A tea taxival érkezik, és bár így is jólesik, nem tudok nem elgondolkodni azon, hol lehet a szolgálati Opel, és biztosan olcsóbb-e a taxi, mint a cégautó használata. Dolgozunk egy kis Demszkyt Közben, ha már eszembe jutott a törhetetlen lelkesedéssel városvezető főpolgármester, teázgatás közben gyors fejszámolásba kezdek. Demszky a múlt év végén pótlékok, költségtérítések és adómentes juttatások nélkül havi bruttó 671 550 forintot keresett, aligha tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy ebből legalább 400 ezer megmaradt nettóban, ami a 125-szöröse annak, amennyiért mi a havat lapátoltuk elvileg éjjeli tíztől elvileg hajnali hatig. Heti öt munkanappal, naponta nyolcórányi munkával számolva ő óránként nettó 2500 forintot keres, vagyis 77 percnyi munkájáért dolgozzuk végig a teljes éjszakai műszakot, jutok a demagóg következtetésre, remélem, nem téves adatok alapján. Aztán, miközben a Jászaihoz visszaérve só kerül a homok helyére, azon gondolkodom, milyen lenne, ha egyszer a várost vezető politikusok ragadnának a kezükbe hólapátot. Mert mi, ismeretlenekből szerveződő alkalmi brigád spontán, megbeszélés nélkül is elég jól elosztjuk a munkát: N. szórja a sót, felváltva söprünk, lapátolunk, tolunk, én cipelem a legnehezebb taligát a táblával, és összességében nemigen hagyjuk, hogy K.-né nagyon nehéz munkát végezzen. Politikusok, képzelt hólapáttal Ezzel szemben azt képzelem, hogy ha például Demszky, Hagyó és Tarlós elkezdene havat lapátolni, úgy járnának - megint Rejtő -, mint Burton képviselő úrék a Bradley Tamás visszaütben, amikor egy szigetre kerülve közösen kellett volna dolgozniuk. Emlékeznek? "Reggel még dacos megadással indultak neki fát vágni. Ketten kerültek egy-egy törzshöz. Drámai elszántsággal lendültek a fejszék, de sajnos Relling rövidesen rájött, hogy itt mindenki amerikázik. Hohó! Ezt talán mégsem lehet! Ahhoz semmi köze, hogy Gordon állandóan a fejsze nyelét igazítja, és ezért percekre leáll, de itt az ő fájánál ne nézzék hülyének. Ez a Burton csak emelgeti a fejszét, meg leereszti." Szóval ilyesminek képzeltem a nagy fővárosi hármas közös ügyködését is. Tarlós szóvá tenné, hogy Demszky csak a négyes metró nyomvonalán söpör, mire Demszky visszavágna, hogy Tarlósnak a saját portája előtt kellene, mert az irányítása alatt Óbudán több hó volt, mint a liberális kerületekben összesen. Kettejük szópárbaját nézve lapátra támaszkodna az addig sem dolgozó Hagyó, és elrágcsálná a füléből visszavett rágót. Focisták, ide gyertek! Sajnos nem volt időm tovább ábrándozni, mert megérkeztünk a Margit-hídhoz. Az északi oldalán a senki által nem használt, korláttal lezárt részéről takarítottuk el a havat, a többit a nappalisok már megcsinálták; ez is szép munka volt, csak teljességgel haszontalan. Aztán jön a kajaszünet, kettőtől fél háromig, "utána már repülni fog az idő" - jósolja B. Hát, annyira nem repül. És mi sem. A főnök elment, mi komótosan besétálunk a hídig, megállapítjuk a lehajtóról és a villamosos lépcsőkről, hogy remek állapotban vannak. Repül egy kis só, aztán egy cigi a híd északi, majd egy a déli oldalán. A lapát közben a kezünkben, keresünk egy-egy fess hócsomót, hogy kicsit odébb csusszanthassuk, ha ránk tör a kontroll. De nem tör, kényelmesen visszaballagunk a pesti hídfőhöz, egy kicsit még elmatatgatunk annak az aljánál, az alsó rakparti lehajtónál megtisztítunk egy bicikliutat. Nem sok a munka, de unalmas és fárasztó a kocsit tologatni fel és le; mint említettem, tavaly nyáron kipróbáltam magam az NB I-ben is, pontosabban együtt edzettem a közös felkészülés után kupagyőzelemig menetelő Honvéddal (bár a kettőnek vajmi kevés köze van egymáshoz, de jól hangzik). Nos, egyetlen edzésen sem készültem ki úgy - leszámítva a népligeti futást, de azt ugye egyszerűen nem bírtam végigcsinálni -, mint itt, hólapáttal a kezemben. Úgyhogy megtaláltam a focistáink értelmes, hatékony és népgazdasági célú hasznosításának lehetőségét: irány a Főkefe, fiúk! És ahol jól kell dolgozni Még szerencse, hogy a nyolcórásnak meghirdetett műszak végül a hat cigiszünettel és félórás kajaszünettel együtt is csak hétórás lett. Négykor a főnök még egyszer kijött közénk, adott egy kábé tízperces feladatot, amire azt mondta, hogy azzal háromnegyed óra alatt végzünk, aztán indulhatunk be, majd elment, ne is lássa, mikor végzünk valójában (ismét úgy éreztem magam, mintha szüleim generációjának harminc évvel ezelőtti munkahelyén lennék). Végül 43 perc alatt végeztünk, egy lapát hó híján mindent elintéztünk 9 perc alatt, majd az egy kis hókupac fölött ácsorogva múlattuk az időt - lapáttal a kézben, minden eshetőségre felkészülve -, átbeszélve, hogy milyen borzalmasak a kétliteres műanyag flaskás borok, amiktől szétmegy az ember mája, gyomra, szeme. K.-né szerint ráadásul még drágítják is őket, a kedvenc boltjában csak 300 forint két liter, de múltkor egy borozóban 450 forintot kellett fizetnie érte. Másoknak még rosszabb Aztán besétálunk, ötre már lemosott szerszámokkal ülünk a helyünkön, majd szép sorban felvesszük a 3200 forintunkat, bediktálva a legmagasabb iskolai végzettséget (talán a Főkefe a legtehetségesebbeket beiskolázza?). Majd hatig ücsörgünk, miközben a CB-ből kiszűrődő beszélgetés szórakoztat, eszerint "a rohadt életbe, hogy nem lehet rendesen dolgozni; de most aztán nincs mese, reggel kimegy mindenki az önkormányzat elé, és jó alaposan feltakarítja, lássák, hogy jó munkát végzünk"; arra gondolok, valamelyik polgármester háza előtt kicsit hókásás maradhatott az út, de bele sem akarok gondolni, kiről lehet szó. Inkább arra gondolok, Demszky Gábor - akiről, budakeszi lakos lévén, nem lehetett szó - mit is venne a pénzen, ha egyszer a kezébe nyomnák 77 percnyi fizetését. De mielőtt kitalálnám, megérkezik a reggeles műszak, vannak vagy húszan; ennyit számít a nyamvadt 200 forint. Hat óra van, letelt a nyolcórás műszakunk, indulhatunk, indulunk. Nem búcsúzunk, a többség arra számít, lesz még hó idén, kell még jönni dolgozni, találkozunk még. Én tudom, hogy nem, de nem emiatt érzem magam rosszul. Az jár az eszembe, amit T. mondott, a huszonéves srác, aki azért dolgozta végig a két műszakot, hogy vehessen magának egy cipőt, mert a mostaninak törött a talpa, és térdig beázott ruhában van 16 órája. Azt mondta, amikor arról kérdeztem, hogy nem rossz-e ez így neki: "ilyenkor mindig az van a fejemben, hogy másoknak még rosszabb, mert nincs hol aludniuk, nincs hol fürdeniük, és nekem legalább ezek a dolgok megvannak, és ha most van egy kicsim, akkor később talán már lesz egy nagyobb is".

0 komment , kategória: Általános

Címkék: költségtérítések, kirendeltségénél, kasszasikerekkel, magnókazettával, csusszanthassuk, kényszerhelyzet, hangalámondását, oktatófilmeknek, szórakozásunkat, következtetésre, társadalomtudós, visszaballagunk, hasznosításának, munkacsoportnak, tarkólövésemre, alkoholszondát, generációjának, felöltöztetett, elképzelhettem, felmelegedésbe, kézikocsijának, lapáthasználat, lapáttámasztás, teljesítményre, hetedmagunkban, ismeretlenekb, alaptörvényét, fejszámolásba, lelkesedéssel, megállapítjuk, megtisztítunk, végigcsinálni, cigiszünettel, kajaszünettel, elmatatgatunk, szerszámokkal, éjszaka alatt, több mint, globális felmelegedésbe, kicsit neki, szocialista nagyvállalat, hetvenes évek, havat Budapest, nappali mû, egész éjszakánkat, pestiek által, szemünket ennyivel, eljön ennyiért, piacgazdaság alaptörvényét, munkavégzés elõ, képzés egyébként, kisgazdapárt színeiben, Haász János, Pokol Béla, Miskolctól Pécsig, Lenin Kohászati Mû, James Bond, Hollán Ernõ, Szent István, Tuskó Hopkins-érzet, Szent Istvánra, Tuskó Hopkins Az, Szerencsére, Közben, Rózsa Sándor, Gaskó István, Demszky Gábor, Bradley Tamás,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]